Az 1.Viadal

Prológus

  Léptek dübörögnek,ahogy a téren mindenki a félelemtől megrészegítve sorokba rendeződik.A katonaságra,Panem békeőreire emlékeztetnek az emberek.De ez annál sokkal rosszabb.Mindenki leszegett fejjel sétál a saját korcsoportjához.Talán nem tudják mit nézzenek,talán csak nem akarnak körbe nézni,nehogy még mélyebben a kétségek közé sodorják őket az arcok.Talán csak azért,hogy ne láthassák szemükben a könnyeket.

  Én is a földet nézem.A hátamat a hideg rázza,mert félek.Az örök lázadóból,az örök felbújtóból most nem lett más csak egy megtört lány.Már nem érzem magam biztonságban.Már a házunk falai sem adják meg nekem az otthon melegét.Hiszen tudom,hogy mindenhol figyelnek.Ők mindenhol ott vannak!Már nincsenek az embereknek titkaik,már nincsen az embereknek boldogságforrásaik,mert Ők mind ezt elvették!Mindent elvettek ami egykor boldoggá,fényessé és sikeressé tette ezt a földet!Az emberek már egymástól is félnek.Már nincsenek barátságok,se szerelmek.Sőt már egyes családok sem bíznak meg egymásban!És ez mind Ő miattuk van!A lázadás is miattuk volt!Minden az Ő hibájuk!

  A szívem összefacsarodik és könnyek szöknek a szemembe.De nem engedhetem meg,hogy elsírjam magam.Nem engedem,hogy letörtnek lássanak!Felnézek és ökölbe szorítom a kezem.Engem nem tudnak megtörni!Csináljanak amit akarnak,de én ha belehalok is,ha mindenkit elveszítek is kiállok az érveim mellett.És elvehetik az anyámat,elvehetik a házunkat,elvehetik mindenemet,de a kitartásomat nem!Fogok én még ott állni az ő helyükön,mikor majd Panem jobb napjait éli.És eltörlöm az egész rendszerüket!Tönkre teszem őket,ahogy ők tettek engem!

  De addig is nem vagyok más mint egy lakos.Egy lakos akit rettegésben kell tartani,különben újra kirobbanhat a forradalom.Egy lakos,aki most itt sétál a téren,ami egykoron vidám gyerkőcökkel volt tele.Egy lakos akinek a neve egy gömbben van,a pár száz cetli között,egyszer.Egy lakos aki reménykedik,hogy nem húzzák ki a nevét,különben minden elveszik.Egy lakos aki reméli nem csak ő érez mérhetetlen haragot,a szomorúság helyett.Egy lakos aki reméli mindent rendbe hozhat.

1.fejezet

Kezdet

William Fisher

-Kelj fel Will!Kelj fel!-hallottam Janice hangját.Kis,törékeny kezével simogatta arcomat.

-Jó reggelt álomszuszék!-nevetett és puszit adott.

-Jó reggelt!-köszöntem én is.

-Ha mindennap eddig alszol,sose kezdjük el a vadászatot!

-Talán nem is kell.

-Will,te is tudod,hogy jobb felkészülni a forradalmakra!Ugyanis ez már elkerülhetetlen.

-Miért vagy ebben olyan biztos?

-Mert én átlátok a lázongásokon.Én átérzem azt,amit ők éreznek-tette hozzá lesütött szemmel.

-Szóval most azt mondod,hogy én nem foglalkozok az éhezőkkel?Hogy én,elkényeztetett,jó létű ember nem sajnálom őket?

-Will ne kezdjük megint!Gyere gyakoroljunk még egy kicsit,ma már nem hiszem hogy eljutnánk az erdőig,anélkül hogy észrevennének.

  Felkeltem és felvettem a nem rég beszerzett bakancsomat.Janice mondta,hogy ez sokkal jobb a "túléléshez",mint azok az elegáns cipők amiket hordok.Persze a bakancsot csak olyankor használtam mikor gyakoroltunk,nehogy bárkinek is feltűnjön a furcsa,ormótlan viselet.A ruhámat nem kellett lecserélnem,ugyanis az utóbbi hetekben mindig harcra kész öltözetben alszom,el arra az esetre,ha az éjszaka bármi is történne.

  Janiceszel elmentünk a titkos búvóhelyünkre.A körzet határán állt egy elhagyatott ház,a múlt évben találtunk rá.A tulajdonosai meghaltak.Senki sem tudja mi történt velük,csak egyik napról a másikra eltűntek.Ebből következtethetjük,hogy valószínűleg a békeőrők vitték el őket,lázongások miatt.A háznak több előnye is van.Mivel a 11-es körzetben lakunk,így mint mindenki,a ház tulajdonosai is rendelkeztek földdel,ami eléggé jó minőségű,így szinte minden megterem.De sajnos nem használhatjuk,mert akkor lelepleznénk magunkat.A háznak van egy pincéje,ami egy rongyos szőnyeg alá van elbújtatva.És mivel a körzet szélén van,így nem sokan pályáztak rá,sőt nem is sokan járnak erre,ugyanis félnek a betérő állatoktól.Janice szerint nem az állatoktól kellene félniük,hanem a kapitóliumiaktól.Az tény hogy a villanypásztor nem ad túl nagy biztonságot,de az állatoknak van annyi eszük,hogy elkerüljék a mi kis körzetünket,még ha az ételt is kínál nekik.A békeőrők sem járnak itt olyan gyakran,mint a körzet többi részén,tehát ideális hely a gyakorlásra.

  Janice kinyitja az öreg,nyikorgó ajtót.Mielőtt belépünk persze alaposan körül néztünk,nehogy bárki is megláthassa ahogy bemegyünk a házba.Janice felhajtja az apró házikó közepén lévő szőnyeget és egy kis létrán lemászik a pincébe.Én is követem őt.Hirtelen magam előtt látom azt ahogyan először jártunk itt.Még a telekre lépni is féltem,nem hogy a sötét,eldugott pincébe lemenni.Most pedig már automatikusan,szedem a fokokat.A pincében nincs csak egy nagy szekrény,ami tele van rakva,fényképekkel és régi tárgyakkal.Minden ami egykoron fontos lehetett a ház lakóinak.A szekrénybe a molyrágta,pár ruha közé alaposan elrejtett kardokat,nyilakat és íjakat tettünk.Janice még nem mert kivinni az erdőbe,ugyanis még szerinte nem álltam rá készen.Bár pár napja már tervezgeti,hogy kivisz hajnalba pár órát gyakorolni,de nem a korán reggeli fittségemről vagyok híres,így sose sikerült elrángatnia.Nekem egyenlőre tökéletes ez a hely és a 6-kor kelés.

-Kapd el Will!-hajította felém Janice tokostul a kardot.

-Harcra fel!-kiáltottuk.

  Csörögtek a kardok ahogy egymáshoz értek.Janice könnyedén szökkent el a penge útjából,kicsit mintha még bánta is volna,hogy lassúságom miatt nem ugrálhat még többet.

  Pár percig harcoltunk még,aztán Janice kilökte a kezemből a kardot.

-Nyertem-vetette oda-de már egész jó voltál.Ha nem aludnál mindig olyan sokáig,ki mehetnék az erdőbe is!-mondta majd kezet nyújtott és felsegített.

-Még egy párat lőj az íjjal,aztán húzzunk haza,mielőtt a szüleid meglátják,hogy eljöttünk!

-Felőlem-vettem ki az íjat a szekrényből.

  Janice felállította a cél táblát és megvárta még lövök.Elsőnek eltaláltam a szélét,ami hatalmas örömet okozott nekem és Janicenek is,főleg így kora reggel.Másodikra egy kicsit a közepe fölé ment és a többi lövés ugyanígy a céltábla középpontját környékezte meg.

  Miközben elpakoltunk elgondolkoztam azon,hogy már egy hónapja gyakorlunk napi 1-szer,hétvégente 2-szer és most már szinte sose lövök mellé.Tudom hogy Janice ezt várja el tőlem,de én valahányszor lövök,vagy akár párbajozok Janicszel meglepődök azon,milyen sokra vagyok képes.Azért remélem ezt a tudást sohasem kell alkalmaznom.

  A hazafelé úton beszélgetünk,főleg a lázadásokról.Az ajtónk előtt ad Janice egy puszit és elköszön,ugyanis ő még megjárja a Feketepiacot,nekem pedig meg kell csinálni a reggeli teendőimet.

  Apám és anyám szabászatot vezet,ami ugye rám,egyetlen szem gyerekükre öröklődik.És én rám hárul az összes tanonc munka,amiből persze van dögivel.Neki látok hát a bolt felsöprésének,az anyagok kikészítésének,pár ruhát befoltozok és reggelit készítek a szüleimnek,mielőtt megnyitnám a boltot.Aztán meg csak nézek ki az ablakon és azon tűnődöm,melyik,a bolt előtt elhaladó ember lesz a kapitólium következő áldozata.